A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt

várandósság ideje alatt,

gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság alatt,

a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint

 a nő emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelések (lombikprogram), de legfeljebb ennek megkezdésétől számított 6 hónap időtartam alatt.

 

A várandósság, valamint a lombikprogramban való részvétel esetén ezekre a munkavállaló csak akkor hivatkozhat, ha a munkáltatót  ezen körülményekről a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta.

 

Korábban a munkáltatót terhelte az a kötelezettség, hogy a felmondás előtt nyilatkoztassa a munkavállalót, hogy nem áll-e valamely felmondási tilalom hatálya alatt, ez a kötelezettség az új munka törvénykönyve szerint már a munkavállalót terheli. A munkavállalónak tehát a lombikprogramban való részvételét, valamint a várandósságát a munkáltatójának be kell jelentenie, ha azt akarja, hogy a felmondási védelem megillesse.

Jelentős változás, hogy a lombik programban résztvevőket a védelem csak 6 hónapig illeti meg, a régi munka törvénykönyve ilyen időkorlátot nem szabott. Újdonság az is, hogy a védelem már csak a nőkre terjed ki, a programban részt vevő férfiakra nem, holott ez korábban a házaspárokat együttesen illette meg.

 

A munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan tartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző 5 éven belül a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával indokolt felmondással szüntetheti meg.

Az ilyen munkavállaló munkaviszonya a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál nincs a munkavállaló képességének, végzettségének, gyakorlatának megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.

 

A munkáltató a határozott idejű munkaviszonyt július 1-től felmondással megszüntetheti

felszámolási- vagy csődeljárás tartama alatt,

a munkavállaló képességére alapított okból, illetve

ha a munkaviszony fenntartása elháríthatatlan külső ok következtében lehetetlenné válik.

 

A jelenlegi szabályok szerint a határozott idejű munkaviszonyt csak közös megegyezéssel, rendkívüli felmondással, illetve próbaidő kikötése esetén azonnali hatállyal szüntethető meg.

 

Látható, hogy a jogalkotó jóval szélesebb körű felmondási lehetőségeket biztosít a munkáltatók részére az új Mt-ben, mint korábban tette.