A válasz egyszerű is meg nem is. A kialakult adatvédelmi gyakorlat szerint munkahelyen kamera a munkavállaló munkavégzésének, illetőleg munkahelyi viselkedésének megfigyelése céljából nem helyezhető el olyan helyiségekben, amelyekben állandó munkavégzés folyik.
Az adatvédelmi biztos több állásfoglalásában is kihangsúlyozta, hogy a munkáltató ellenőrzési jogköre nem lehet azonos a munkavállaló megfigyelésével. A kamerák használata nem korlátozhatja aránytalanul az ott dolgozók és más személyek személyiségi jogait.
Azokban az esetekben azonban, ahol a munkáltató bizonyítani tudja – figyelemmel a munkahely, munkakör típusára, jellegzetességeire – hogy a felvételek nem a munkavállalók megfigyelését szolgálják, hanem vagyon-és személy védelmi funkciót töltenek be, alkalmazásuk jogszerűsége megállapítható. Ilyen munkahelynek minősíthetőek az éjszaka is nyitva lévő vendéglátó-helyek, bankok, pénztárak, illetve olyan gyártósorok, kohók, szerelőcsarnokok, ipari üzemek amelyek esetében kiemelt a balesetveszély.
Természetesen minden esetben az érintett munkavállaló írásbeli hozzájárulását be kell szerezni, továbbá egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie még az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.
Ugyanakkor az adatvédelmi biztos egy állásfoglalásában kifejtette, ha a kamerás megfigyelés célja a vagyonvédelem, az csak akkor elfogadható, ha a kamerák kizárólag a raktárakban, illetőleg az egyéb védett dolgot tároló helyiségben, illetőleg az ezekhez vezető udvaron, folyosón rögzítenek felvételeket, a munkahely egyéb helyiségeiben nem.
Szükségtelennek és feleslegesnek ítélte meg az ombudsman a chip-kártyás beléptető rendszer felett elhelyezett kamera működtetését is, amelyet a munkáltató a beléptető rendszer kijátszása ellen szereltetett fel. Indokolása szerint önmagában a chip-kártyás beléptető megtestesíti a biztonsági rendszert, ezen túlmenő, további biztonsági rendszer alkalmazását nem tartja célszerűnek és indokoltnak
Nem lehet kamerát elhelyezni és működtetni öltözőben, illemhelyiségben, zuhanyzóban, dohányzásra kijelölt helyen, illetve olyan helyiségekben amelyek a munkavállalók pihenőidejének eltöltésére lett kijelölve.
A távolból is figyellek!
Külön kell említeni a változó munkahelyű munkavállalók megfigyelését. Tipikusan ide sorolhatók a szállítmányozó, fuvarozó, rendszeres kiszállást ellátó/igénylő munkakörök. Ilyen esetekben természetesen felmerül az igény a munkáltató részéről a fokozottabb ellenőrzésre, hiszen a munkaidő szinte egész tartamára kikerül a látóteréből a munkavállaló. Nagyon gyakori, hogy a cégek helymeghatározó készülékekkel (GPS) látják el a szolgálati gépkocsikat, így bármikor könnyen megállapíthatják a munkavállalók tartózkodási helyét.
Az ilyen típusú rendszerek alkalmazása összeegyeztethetőek a jogszabályokkal, amennyiben a közvetlen cél nem a munkavállaló megfigyelése, hanem a szállított rakomány védelme, illetőleg a munkavállaló biztonsága. Természetes, hogy pénzszállító vagy más értékes vagy veszélyes rakományt (olaj, nemesfém, stb.) szállító gépkocsik, illetőleg az állami vagy személyszállító gépjárművek (taxi) fel vannak szerelve nyomkövető rendszerrel – a gépjárművekre jól látható helyre általában ki is teszik ezt a jelzést - de ezekben az esetekben bizonyítható a személy- és rakomány védelem.
Minden esetben azonban a munkavállalónak tudnia kell arról, hogy megfigyelik és ebbe bele is kell egyeznie.